Volvo szerviz Team Magyarország

A szervizeléssel kapcsolatos teljes folyamatot egy kézben tartjuk

Megalakulásunk célja az volt, hogy minden ügyfelünk a lehetőségekhez mérten a legnagyobb szaktudás mellett tudja szervizeltetni gépjárművét. A folyamatosan bővülő ügyfélkör minden szervizben egyre több tapasztalatot és típusismeretet eredményez. Nálunk ez kiegészül a speciális javításokkal, illetve a folyamatos kapcsolattartással a szervizeink között így nem a rivalizálás és az ügyfélszerzés a cél, hanem az elégedett ügyfél, aki később is szívesen választ minket és biztos lehet benne, hogy ha betéved az országban bármelyik szerviz partnerünkhöz ott nem fog csalódni.

Az M-Car Solutions Kft Zalaegerszegi szervizünk mögött több 10 éves Volvo gépjárművekkel szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezünk, az Engineering Kft Százhalombattai szervizünkben Magyarországon egyedülállóan tudják javítani az összes Hybrid Volvo gépjárműveket, beleértve annak részegységeit is, a Centrum Auto Kft Siófoki szervizünkben több éves márkafüggetlen szerviz szakmai tapasztalattal rendelkezünk, amit a Volvo gépjárművek szervizelésével egészítettünk ki. Fontos tehát az együttműködés, ami minden szervizünknél alap feltétel, mert nem mindíg csak típushibákkal állunk szembe a gépjárművek javítása során, viszont ha együttműködünk sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudjuk kiszolgálni ügyfeleinket, mert az idő pénz Önöknek is és Nekünk is.

Márkafüggetlen szervizünk tapasztalatai alapján egy olyan ügyfélbarát Volvo szakszervizt hálózatot hozunk létre, amely teljesen új alapokra helyezi az ügyfelekkel való együttműködést.

Célunk, hogy az Ön számára még egyszerűbb, közvetlenebb és kényelmesebb legyen a gépjármű javításával kapcsolatos ügyintézés. Bármennyi idős is, kellő gondoskodással jó érezheti magát a bőrében, ahogy Volvója is.

M Car Solutions Kft.

8900 Zalaegerszeg Mező u. 46.

Nyitvatartás

Hétfőtől – Péntekig 8-17-ig

Szombat – Vasárnap zárva

Mihók Gábor

+36 30 937 3922

@: mcar@mcar.hu

Centrum Auto Kft.

8600 Siófok Jegenye sor 4/d.

Nyitvatartás

Hétfőtől – Péntekig 8-17-ig

Szombat – Vasárnap zárva

Pataki Gábor

+36 30 377 9337

@: patakigabor@centrumauto.hu

Engineering Kft

2440 Százhalombatta városkapu u. 3.

Nyitvatartás

Hétfőtől – Péntekig 8-17-ig

Szombat – Vasárnap zárva

Mátrai Zoltán

+36 30 222 4616

@: engineer.matrai@gmail.com